Már 7790 recept az oldalunkon

Kifőztük Gasztromagazin

Epres-mandulás tekercs

2014. máj. 05.
Epres-mandulás tekercs

Hozzávalók

  • Hozzávalók 30 x 37 cm-es tepsihez
  • a piskótához:
  • 12 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 9 dkg őrölt mandula
  • 12 dkg cukor
  • 6 tojás
  • 8 dkg olvasztott vaj
  • a krémhez:
  • 1,5 dl habtejszín
  • 25 dkg mascarpone
  • 1 evőkanál porcukor
  • 20 dkg eper

Elkészítés

  1. A gondosan megtisztított eper felét félretesszük, a többit kis kockákra vágjuk.
    A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a mandulával. A tojásokat habosra verjük a cukorral. Hozzáadjuk a lisztes keveréket, majd a vajat. A tésztát a sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és kb. 15 perc alatt készre sütjük. Még melegen lehúzzuk róla a sütőpapírt, nedves törlőruhára borítjuk, majd feltekerjük, és hagyjuk, hogy langyosra hűljön.
    A krémhez a tejszínt felverjük, hozzáforgatjuk a mascarponét és a porcukrot. 2 evőkanálnyi kivételével a kihűlt tésztára kenjük, elosztjuk rajta a feldarabolt epret, és a piskótát ismét feltekerjük. A maradék krémmel bevonjuk a tetejét, és a félretett, negyedekre vágott eperrel díszítjük. Hűtőbe tesszük dermedni, majd szeleteljük.

    http://orsicsibe.blogspot.com

     

     

     

     

Népszerű receptjeink

Keltek, pékáruk

__________________

__________________

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!