Már 7497 recept az oldalunkon

Kifőztük Gasztromagazin

Káposztás béles

2013. január 02.
Káposztás béles

Hozzávalók

  • A tésztához
  • 30 dkg liszt
  • 25 dkg vaj vagy margarin
  • 2 dl tejföl
  • 1-2 evőkanál ecet vagy frissen facsart citromlé
  • 2-3 teáskanál só
  • A töltelékhez
  • 1 kg fehér káposzta
  • 1 evőkanál zsír vagy 3-4 evőkanál étolaj
  • 1 evőkanál só
  • frissen őrölt bors
  • A tészta kenéséhez
  • 1 felvert tojás

Elkészítés

  1. A hozzávalókból tésztát gyúrunk, téglalap alakúra nyújtjuk, feltekerjük, majd a tekercset lelapítjuk. A kapott négyszög alakú tészta két rövidebb oldalát középre hajtjuk, majd a középvonal mentén félbe, mintha egy könyvet csuknánk be. Fóliába csomagolva hűtőbe tesszük legalább 2 órára. 

    Közben kétszer hajtogatjuk úgy, hogy a tésztát téglalap alakúra nyújtjuk, majd gondolatban harmadoljuk, a jobb oldali harmadot a középsőre hajtjuk, majd a bal oldali részt ennek tetejére. Így háromrétegű tésztát kapunk.

    Amíg a tészta pihen, elkészítjük a tölteléket. A káposztát legyaluljuk, besózzuk. Amikor levet eresztett, kinyomkodjuk a sóból, a felhevített zsíron barnára pirítjuk, közben frissen őrölt borssal fűszerezzük. A pihentetett tésztát 2-3 mm vékonyságú, nagy téglalappá nyújtjuk. A hosszabb oldalára kétujjnyi csíkban káposztás tölteléket teszünk, tekerünk a tésztán egyet, majd a töltött tekercset levágjuk a kinyújtott tésztáról, és 5-6 cm-es darabokra vágjuk. Így járunk el mindaddig, amíg a hozzávalók el nem fogynak.

    A kapott béleseket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, felvert tojással megkenjük, és 190 fokra előmelegített sütőben, 30 perc alatt aranysárgára sütjük. (Légkeveréssel 170 fokon süssük.)

    http://izeskalandok.blogspot.hu/

     

     

__________________

__________________

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Ki van online

Oldalainkat 680 vendég és 1 tag böngészi

  • mokus92

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!