Már 8150 recept az oldalunkon

Kifőztük Gasztromagazin

Sörös-sós ropogós

2013. június 03.
Sörös-sós ropogós

Hozzávalók

  • 25 dkg teljes kiőrlésű liszt vagy Graham-liszt
  • 25 dkg zabpehelyliszt
  • 5 dkg szezámmag vagy durvára vágott napraforgómag
  • 1 evőkanál őrölt lenmag
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 csapott teáskanál tengeri só
  • 1 teáskanál egész köménymag (elhagyható)
  • 1,5 dl olaj
  • 2,5 dl sör
  • a tepsi kenéséhez: olaj

Elkészítés

  1. Tálba szórjuk a tészta száraz hozzávalóit, az egészet elkeverjük, majd az olajjal meg a sörrel együtt közepesen kemény tésztává gyúrjuk. (Szükség esetén további kevés liszt, illetve folyadék – sör vagy víz – hozzáadásával igazíthatunk az állagán.) Kisebb adagokban 3 mm vékonyra nyújtjuk, és késsel vagy derelye-metszővel tetszőleges darabokra vagdossuk, amelyeket vékonyan olajozott sütőlemezre rakosgatunk. Kerülhetnek közel egymáshoz, mert a sütés során nem nő jelentősen a terjedelmük. A teljes mennyiség 5 nagy tepsire fér rá. 180 fokra melegített sütőben
    12 percig sütjük. Akkor van készen, amikor a széleken láthatóan pirulni kezd a tészta. Vigyázzunk, ne süssük túl, mert megke-ményedik. A kihűlt keksz légmentesen zárható dobozban tárolva sokáig ropogós marad.

    Tipp: a keksz készítéséhez akár maradék, állott sört is felhasználhatunk.

    http://dulmina.blogspot.com

     

     

     

     

__________________

__________________

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!