Már 7030 recept az oldalunkon

Kifőztük Gasztromagazin

Zebrakocka

2013. július 08.
Zebrakocka

Hozzávalók

  • Hozzávalók 20 x 30 cm-es tepsihez
  • 50 dkg darált háztartási keksz
  • 5 evőkanál kakaópor
  • 3 evőkanál baracklekvár
  • 1 evőkanál rum
  • 5 dkg vaj
  • 5 evőkanál porcukor
  • kb. 3 dl tej
  • a krémhez:
  • 3 dl tej
  • 3 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 5 evőkanál porcukor
  • 5 dkg vaj
  • 15 dkg kókuszreszelék
  • a tetejére:
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 kávéskanál olaj

Elkészítés

  1. Először a krémet készítem el, mert annak hűlni kell. A lisztet simára keverem a tejjel, hozzáadom a kókuszreszelék felét és folytonos keveréssel sűrűre főzöm. Ha kihűlt, ízesítem a vaníliával, a cukorral és elkeverem a vajjal meg a maradék kókusszal.
    A tészta hozzávalóit összedolgozom annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjak. Három részre osztom és porcukorral megszórt deszkán a tepsi méretének megfelelő lapokat nyújtok belőle.
    Az első lapot a tepsibe helyezem, erre kenem a krém felét, ráteszem a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedem.
    Gőz fölött megolvasztom a csokoládét az olajjal és rákenem a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe teszem, majd kockára vágva tálalom.

     

    http://www.mohakonyha.hu/

__________________

__________________

Megjelent a 2017. decemberi száma!

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Ki van online

Oldalainkat 1514 vendég és 2 tag böngészi

  • borsóka
  • majszi

Bejelentkezés

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!