Már 7790 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Főételek, köretek  //  Datolyával töltött makréla
Kifőztük Gasztromagazin

Datolyával töltött makréla

2013. január 21.
Datolyával töltött makréla

Hozzávalók

  • • 2 makréla (kb. 50 dkg)
  • • 5 dkg liszt
  • • 4 dkg szeletelt mandula
  • • 8 szem datolya
  • • 1 kisebb tojás sárgája
  • • 1/2 teáskanál cukor
  • • 2 kávéskanál reszelt friss gyömbér
  • • 1,5 dkg vaj
  • • 3 evőkanál olívaolaj
  • • só
  • • bors
  • • 2 dl víz
  • a tálaláshoz:
  • • datolya
  • • paradicsom
  • • friss fűszernövények

Elkészítés

  1. Ha fagyasztott makrélával dolgozunk, kiolvasztjuk, kicsit átmossuk a belsejét, és ha kell, végigvágjuk a halat a hasi részén. Ha friss hal áll rendelkezésünkre, azt kibelezzük, majd alaposan átmossuk.

    A mandulát 160 fokra melegített sütőben néhány perc alatt aranybarnára sütjük, majd kissé kihűtjük, és a tenyerünkbe fogva durvára morzsoljuk.

    A lisztet 1 dl enyhén sós vízben a cukorral kis lángon főzni kezdjük. Folyamatos keverés mellett kb. 5 percig főzzük, amíg krémes állagú nem lesz. Ekkor levesszük a tűzről, elkeverjük benne a vajat, és hagyjuk kihűlni. Amikor a liszt kihűlt, belekeverjük
    a tojássárgáját, beleteszünk 1 kávéskanál reszelt gyömbért, és fokozatosan hozzáadjuk
    a mandulát. Kemény, formálható masszát kell kapnunk.

    A datolyát kimagozzuk, és kávéskanállal megtöltjük a masszával, majd a makrélákba helyezzük.

    Ha a makréla megtöltése után marad massza, és a hal hasában is van hely, akkor beletömjük a masszát, és fogpiszkálóval összetűzzük.

    Az olívaolajat összekeverjük kevés sóval, 1 kávéskanál reszelt gyömbérrel és késhegynyi őrölt borssal. Bekenjük vele a hal mindkét oldalát. Tűzálló tálba tesszük, 1 dl vizet öntünk alá, lefedjük alufóliával, és 180 fokra melegített sütőbe tesszük. Kb. 20 perc múlva az alufóliát eltávolítjuk, és a halat tovább sütjük 20 percig.

    Tálalásnál datolyával, paradicsommal és fűszernövényekkel díszíthetjük.

    http://rozmaringescsokolade.blogspot.hu/

__________________

__________________

 



 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Ki van online

Oldalainkat 0 vendég és 0 tag böngészi

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!