Már 8150 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Főételek, köretek  //  Halfalatok salátaágyon
Kifőztük Gasztromagazin

Halfalatok salátaágyon

2012. augusztus 19.
Halfalatok salátaágyon

Hozzávalók

  • 1 kg pangasiusfilé
  • 1 evőkanál szójaszósz
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • só, bors
  • 1 dl száraz fehérbor
  • A salátához
  • 4-5 zsenge karalábélevél
  • 8-10 zsenge céklalevél
  • 1 kis lila hagyma
  • 2 paradicsom
  • almaecet
  • olívaolaj
  • 1 evőkanál aprított ecetes tárkony

Elkészítés

  1. Átmossuk a halat, leitatjuk róla a vizet, majd kb. 2 x 2 cm-es kockára vágjuk. Tálba tesszük, megszórjuk sóval és borssal, rálocsoljuk a szójaszószt, a balzsamecetet, öntünk rá 1 evőkanál olívaolajat, és az egészet jól összekeverjük. 15-20 percig hagyjuk pácolódni, ezalatt elkészítjük a salátát.

    Megmossuk a zsenge leveleket, nagyságuktól függően hosszában kettőbe vagy háromba hasítjuk, majd kisujjnyi vastag csíkokra vágjuk őket. A paradicsomot kisebb darabokra, a hagymát pedig vékony karikákra vágjuk. Tálba tesszük mindet, rászórjuk az aprított tárkonyt, ízlés szerint sózzuk és savanyítjuk, majd jól összekeverjük.

    Felforrósítunk 2 evőkanál olívaolajat, rádobjuk a halat, és 2-3 percig erős lángon pirítjuk. Ekkor ráöntjük a bort, és – szintén nagy lángon – addig pároljuk, amíg zsírjára nem sül. 

    Tányérokba szedjük a salátát, meglocsoljuk 1-2 evőkanál olívaolajjal, és ráhalmozzuk a haldarabokat.

    Tipp: aki nem diétázik, friss kenyeret fogyaszthat mellé.

    http://edithreceptjei.blogspot.hu/

     

     

__________________

__________________

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!