Már 7030 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Főételek, köretek  //  "Piedone" hagymás bab
Kifőztük Gasztromagazin

"Piedone" hagymás bab

2014. július 26.

Hozzávalók

  • Hozzávalók 4-6 személyre
  • 1 kg főtt bab (konzerv is lehet)
  • 1 kg csont nélküli tarja
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 4 vöröshagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 paradicsom
  • 1 teáskanál barna cukor
  • 1 kávéskanál kakukkfű
  • őrölt bors

Elkészítés

  1. A kis kockákra vágott szalonna zsírját kiolvasztjuk, és az ujjnyi szeletekre vágott tarja mindkét oldalát megpirítjuk rajta. Sózzuk, borsozzuk, majd kis vizet aláöntve, az elpárolgó folyadékot folyamatosan pótolva, lefedve majdnem puhára pároljuk. Ezután a húst kivesszük, a visszamaradt zsiradékba beleszórjuk a cukrot, megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a karikákra vágott vöröshagymát, és addig kevergetjük, míg borostyános színt nem kap. Ráöntjük a babot kb. 2 dl főzővízzel együtt (a konzervet a levével). A kisebb kockákra vágott, lehúzott héjú paradicsommal, a reszelt fokhagymával és a kakukkfűvel ízesítjük, ha kell, adunk még hozzá sót és borsot is. Visszatesszük bele a tarját, és a legkisebb lángon, lefedve még 30 percig főzzük.
    Friss kenyérrel tálaljuk.

    Tipp: aki szereti, csilit vagy erős paprikát is tehet bele. A kakukkfű mellett oregánóval és bazsalikommal is fűszerezhetjük.

    www.recept-oldal.hu

     

     

     

     

__________________

__________________

Megjelent a 2017. decemberi száma!

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Ki van online

Oldalainkat 1888 vendég és 1 tag böngészi

  • borsóka

Bejelentkezés

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!