Már 6633 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Főételek, köretek  //  Töltött cukkini
Kifőztük Gasztromagazin

Töltött cukkini

2014. október 06.
Töltött cukkini

Hozzávalók

  • Hozzávalók 4 személyre
  • 4 zsenge cukkini (1 kg)
  • 45 dkg darált hús
  • 5 dkg füstölt, húsos szalonna
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb zöldpaprika
  • 1 kis csilipaprika
  • 1 teáskanál őrölt koriander
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld
  • só őrölt bors
  • 5 dkg füstölt sajt, reszelve
  • 2 evőkanál olaj
  • a szószhoz:
  • 1/2 l sűrű paradicsomlé
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 kávéskanál só
  • frissen őrölt bors

Elkészítés


  1. A felhevített olajon üvegesre sütjük a finomra aprított vöröshagymát, majd hozzátesszük a zúzott fokhagymát. Belerakjuk a húst meg a kis kockákra vágott szalonnát, és folyamatosan kevergetve átsütjük. Végül belekerül a felkockázott zöldpaprika és a csilipaprika. Sózzuk, borsozzuk, korianderrel ízesítjük. Ha szükséges, 2-3 evőkanálnyi vizet öntünk hozzá, és lefedve, kis lángon kb. fél óra alatt készre pároljuk. Hűlni hagyjuk. Közben a cukkinit alaposan megmossuk, a végeit eltávolítjuk. Keresztben mindegyiket kettévágjuk, és a közepüket kivájva üreget alakítunk ki; a legegyszerűbb almamagozóval, de keskeny pengéjű késsel is lehetséges. Kb. 1/2 cm vastag fala maradjon, a belsejét félretesszük a szószhoz. A közben kihűlt töltelékbe keverjük a sajtot és az apróra vágott petrezselyemzöldet, és a kivájt zöldségbe kanalazzuk.
    Magasabb falú sütőedénybe öntjük a paradicsomlét, sózzuk, borsozzuk, a zúzott fokhagymát, a maradék húst és a kikapart zöldséghúst is hozzákeverjük. A töltött cukkiniket belefektetjük, az edényt lefedjük, és 180 fokos, légkeveréses sütőben (vagy alsó-felső fokozaton 200 fokon) 50-60 percet pároljuk úgy, hogy félidőben 2 villa segítségével a lében megfordítjuk. Amikor roppanósra sültek, eltávolítjuk a fedőt, és további 20-25 perc alatt besűrítjük a szaftot.

    Tipp: ehhez a recepthez fiatal, de kissé vastagabb cukkiniket válasszunk. A töltelék akár 5 cukkinihez is elegendő.

    http://katakonyha.blogspot.com

     

     

     

     

__________________

__________________

Megjelent a 2017. júliusi száma!

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Ki van online

Oldalainkat 880 vendég és 0 tag böngészi

Bejelentkezés

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!