Már 6633 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Hideg-meleg előételek, büféasztal  //  Szendvicsek  //  Tzatzikis csirkesaláta pitában, édesburgonyacsipsszel
Kifőztük Gasztromagazin
Tzatzikis csirkesaláta pitában, édesburgonyacsipsszel

Hozzávalók

  • Hozzávalók 8 pitához
  • a csirkesalátához:
  • 50 dkg főtt csirkemellfilé
  • 1 kígyóuborka
  • 5 dl görög joghurt
  • 10 dkg kockára darabolt feta
  • 2 teáskanál tzatziki fűszerkeverék
  • 1 evőkanál frissen facsart citromlé
  • 1 csokor apróra vágott friss kapor
  • a pitához:
  • 20 dkg tönkölyliszt
  • 10 dkg liszt + kevés a nyújtáshoz
  • 1,5 dkg friss élesztő
  • 1 kávéskanál só
  • 1 teáskanál cukor
  • 2 dl víz
  • 1 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • a csipszhez:
  • 2 édesburgonya
  • 2 dl olaj
  • 1 teáskanál morzsolt rozmaring
  • 1/2 teáskanál morzsolt kakukkfű
  • fleur de sel
  • továbbá:
  • salátalevelek

Elkészítés

  1. Tzatzikis csirkesaláta pitában, édesburgonyacsipsszel

    Az uborkát kis lyukú reszelőn lereszeljük, sózzuk, és félretesszük 1/2 órára. A levét kinyomjuk, az uborkát a joghurthoz adjuk. Tzatziki fűszerkeverékkel, citromlével és kaporral ízesítjük. A csirkemellet szálaira szedjük, majd a fetával együtt a joghurtos öntetbe forgatjuk. Tálalásig hűtőbe tesszük.
    A tésztához a liszteket kimérjük, elvegyítjük bennük a morzsolt élesztőt, a sót és a cukrot, majd az olívaolaj és a víz hozzáadásával rugalmas tésztát dagasztunk. Kelesztőtálban, szobahőmérsékleten 40 percet pihentetjük. 8 egyenlő részre osztjuk, mindből gombócot formálunk. Az elsőt lisztezett felületen kb. 15 cm átmérőjű körlappá nyújtjuk, sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Ugyanígy járunk el a többi tésztával is, majd konyharuhával letakarjuk 15-20 percre. Előmelegített, 200 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük. Rácsra helyezzük, és hűlni hagyjuk.
    Az édesburgonyát meghámozzuk, nagyon vékony karikákra szeljük. Forró olajban kisütjük, papírtörlőre szedjük. Miután lecsöpögtettük az olajat, eltávolítjuk a papírt, és a batátát sóval, fűszerekkel ízesítjük.
    Tálaláskor a piták végét levágjuk, és salátalevéllel, tzatzikis csirkesalátával töltjük meg mindegyiket. Az édesburgonyacsipsszel tálaljuk.

    http://koskacukor.blogspot.com

    Koskacukor további receptjeiért katt IDE. 

    A Fűszerésszel kapcsolatos további infóért katt IDE. 

     

__________________

__________________

Megjelent a 2017. októberi száma!

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Ki van online

Oldalainkat 482 vendég és 0 tag böngészi

Bejelentkezés

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!