Már 7030 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Keltek, kenyerek, pékáruk  //  Nyers lenmagkenyér
Kifőztük Gasztromagazin

Nyers lenmagkenyér

2013. július 01.
Nyers lenmagkenyér

Hozzávalók

  • 40 dkg őrölt lenmag (barna, vagy sárga)
  • 10 dkg brazil dió (paradió)
  • 1 alma
  • 1 teáskanál só
  • 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj
  • kevés víz
  • 2 evőkanál útifűmaghéj

Elkészítés

  1. A kereskedelmi forgalomban többféle lenmag kapható, a fényképeken arany lenmagból készült kenyér látható. A barna lenmag ugyanolyan finom, csak a kenyér színe lesz tőle más. Az alapreceptet különböző ízesítőkkel (pl. hagymával, aszalt paradicsommal, bazsalikommal) egészíthetjük ki.

    Megőröljük, félretesszük a lenmagot. Aprítógépben morzsásra őröljük a diót, az almát,
    a sót és az olajat. (Közben 1-1 evőkanál vizet is tehetünk hozzá, hogy ne darabos, hanem lágy masszát kapjunk.)

    Tálba borítjuk, és hozzákeverjük az őrölt lenmagot. Kézzel átgyúrjuk, szükséges esetén kevés vízzel lazítjuk. Veknit formázunk belőle, körben meghintjük az oldalát útifűmaghéjjal, hogy ne ragadjon a deszkához. 1-2 cm-es darabokra vágjuk, majd aszalógépben 45 fokon 1 órán át szárítjuk. (Meleg időben kitehetjük a napra, vagy légkeveréses sütőben is száríthatjuk, amelynek nyitva hagyjuk az ajtaját.)

    Kenyérszerű lenmagos szeletet kapunk, amelyet hűtőszekrényben 1 hétig eltarthatunk.

    http://gittarawfood.blogspot.com/

     

     

__________________

__________________

Megjelent a 2018. januári száma!

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Ki van online

Oldalainkat 1253 vendég és 0 tag böngészi

Bejelentkezés

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!