Már 7646 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Levesek  //  Indiai ihletésű sültkarfiol-krémleves
Kifőztük Gasztromagazin
Indiai ihletésű sültkarfiol-krémleves

Hozzávalók

  • Hozzávalók kb. 1,5 l leveshez
  • 1 karfiol (kb. 50 dkg)
  • 1 közepes vöröshagyma (kb. 10 dkg)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 kávéskanál őrölt kurkuma
  • 2 cm friss gyömbér
  • 1/2 friss zöld csili (ízlés szerint lehet több is)
  • 1/2 kávéskanál koriandermag
  • 8-10 szem kardamommag
  • 1,2 l zöldségalaplé
  • olívaolaj

Elkészítés

  1. A karfiolt rózsáira szedjük, alaposan megmossuk, papírtörlőn leszárítjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, kevés olívaolajjal meglocsoljuk, sóval, frissen őrölt borssal megszórjuk. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. Közben elkészítjük a levesalapot. A vöröshagymát felaprítjuk. A csilit félbevágjuk, eltávolítjuk a magokat, az ereket (hagyhatunk benne valamennyit, ha csípősebben szeretjük), és a húsát felaprítjuk. A gyömbért és a fokhagymát megpucoljuk, majd a csilivel és a többi fűszerrel együtt mozsárba tesszük, és pépesítjük; sűrű pasztát kell kapnunk.
    Vastag aljú lábasban kevés olívaolajat hevítünk, és megpirítjuk rajta a vöröshagymát. Amikor már barnulni kezd, hozzáadjuk a fűszerpasztát, és 1-2 percig tovább pirítjuk. Beletesszük a karfiolt (pár pici rózsát meghagyhatunk a tálaláshoz), felöntjük az alaplével, majd forrástól számítva 5 percig főzzük. Botmixerrel pürésítjük, és már tálalhatjuk is. Ha szükséges, még sózhatjuk.

    Tipp: készíthetünk a tetejére kevés olajban ropogósra pirított hagymakarikát is.

    http://flamcsi.blogspot.com

     

     

     

     

__________________

__________________

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Ki van online

Oldalainkat 965 vendég és 5 tag böngészi

  • Andika75
  • adelka033

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!