Már 6633 recept az oldalunkon

Kezdőoldal  //  Receptek  //  Technikák, praktikák és egyebek  //  A gesztenyéről
Kifőztük Gasztromagazin

A gesztenyéről

2014. szeptember 25.
A gesztenyéről

Hozzávalók

  • .

Elkészítés

  1. A gesztenyéről

    Az ókori római mondás szerint az ember számára ott a legjobbak az életfeltételek, ahol megél a szelídgesztenye. E vélekedés igazságát a gyümölcs sokoldalú felhasználhatósága bizonyítja a legjobban.

    A szelídgesztenye már ősidők óta fontos tápláléka az embernek. Európában honos gyümölcs, mivel a mérsékelt égövi éghajlat kedvez a termesztésének. Kilenc ismert faja közül Európában csak egy, a Castanea sativa terem meg. Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban és Portugáliában is termesztik nagyüzemi szinten, a legnagyobb állománya Olaszországban él. Magyarországon a Dunántúlon találhatók összefüggő, nagyobb területű gesztenyések.

    Talán kevesen tudják, hogy a szelídgesztenye a leghosszabb életű gyümölcsfa a hazánkban honosak között. Nem ritkák a több száz éves példányok, és ritkábban 6-700 évesek is előfordulnak. A fa magassága a 20-30 métert is elérheti. Bár a termése hasonlít a vadgesztenyére, a két növény között nincs rokonság. Zömök, csavarodott törzséről, sudaras, sátorozó lombkoronájáról könnyű felismerni. Termésének burka tüskés, szúrós. Levelei lándzsásak, lekerekítettek, vagy ék vállúak, fűrészes szélűek. Hosszúra növő gyökere gyakran kiemelkedik a talajból.

    A szelídgesztenye egylaki növény, tehát egy fán teremnek, de külön-külön fejlődnek a hím- és a nőivarú virágai. A szél mellett a rovarok is besegítenek a megporzásukba. Rügyfakadása viszonylag későn, április végén-május elején történik, és július elejéig borul virágba. Termése szeptember és november között érik be.

    Magyarországi elterjedése

    A monda szerint a XV. században Beatrix királyné hozta be Itáliából a magyar királyi udvarba. Ekkor lett Mátyás király egyik kedvenc étele a gesztenyével töltött kappan. A szelídgesztenye a sokoldalú felhasználásának köszönhetően gyorsan a királyi udvar közkedvelt csemegéje lett. Készítették sütve, mézzel ízesítve is. A néphagyomány úgy tartja, hogy az első szelídgesztenyeerdőt Károly Róbert király telepíttette Nagymarosra. Értékét és nemességét mi sem mutatja jobban, mint hogy Nagybányán a magasabb beosztású főuraknak is szelídgesztenyével igyekeztek kedveskedni. A följegyzésekből úgy tudjuk, 1642-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek is ebből
    a gyümölcsből ajándékozott a város.

    Később, a gesztenye magyarországi elterjedését követően Vas, Sopron, Zala, Baranya megyékben és a Börzsönyben – minden gondozás nélkül – jelentékeny szelídgesztenye-erdők vagy szelídgesztenye-facsoportok voltak a parasztok tulajdonában. A néprajzi leírások szerint
    az önmagától lehullott vagy póznákkal levert termést gereblyével, szénvonóforma eszközzel csomóba húzták, és facsipesszel szedték össze. Zsákba rakták, és bakancsos, csizmás lábbal kitaposták, vagy fakalapáccsal kiverték a tüskés burokból. A magántulajdonban lévő gesztenyefák termését mindenszentek napja (november 1.) után bárki szabadon gyűjthette.

    Termesztése

    A szelídgesztenye mérsékelt égövi növény. Termesztésére a meleg, csapadékban bő vidékek a legmegfelelőbbek. Legkedvezőbb számára az évi +10°C-os középhőmérséklet. A téli hideget viszonylag jól bírja, -20°C esetén sem szenved fagykárt. A tavaszi fagyok sem károsítják. A gesztenye vízigényes növény, évi 800 mm csapadékmennyiség a kedvező számára. Hazánkban a három legalkalmasabb termőterülete az Alpokalja vidéke (Kőszerdahelyi fajta), a Dél-Dunántúl (Iharosberényi fajták) és Észak-Magyarország (Nagymarosi fajták).

    Felhasználása

    A termést gyakran a burokban hagyták, felhasználásig homokkal letakart hordókban tárolták, és csak közvetlenül a felhasználás előtt verték ki a burokból. A héjából kivert, füstölt termés is sokáig elállt. Az egészséges gesztenye (a dióhoz hasonlóan) néhány hétig szárítva, majd száraz, hűvös helyen tárolva hónapokig is eláll.

    A szelídgesztenyét mindig is sokféleképpen használták fel: előételek, húsételek, levesek, mártások, köretek, desszertek kedvelt alapanyagaként szolgált. Egy XVI. századi francia recept szerint böjti napokon például tojásos, sajtos vagdaltat készítettek belőle.

    Azokon a területeken, ahol a talaj alkalmatlan volt a szántóföldi művelésre, a szárított szelídgesztenyéből lisztet őröltek, abból sütöttek a paraszti családok kenyeret. A gesztenyelisztet vízben vagy tejben megfőzve is előszeretettel fogyasztották. Gyakran használták a burgonya helyettesítésére is. Egyes vidékeken a szilvához hasonlóan megaszalták. Fogyasztás előtt hálóba tették, és forró vízgőz felett hagyták, hogy visszaszívja magába a nedvességet. Így majdnem olyan volt, mintha frissen szedték volna. Leggyakrabban mégis sütve ették, a sütéshez lyukas aljú, nyeles serpenyőt használtak. Vidéki falvakban mindenszentek estéjén megsütötték a gesztenyét,
    és megajándékozták vele a halottak emlékére harangozó  legényeket. A gesztenyével a leírások szerint jószágot is hizlaltak.

    Felhasznált irodalom:

    Balogh András: Magyarország nevezetes fái. Budapest, 1968, Mezőgazdasági Kiadó

    Dömötör Sándor: Gesztenyetermelés Vas megyében. 1961, Népr. K. VI. 1. sz. 16-90

    Hanusz István: A fák birodalmából. Budapest, 1903, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.

    Szentiványi Péter: Gesztenye. Budapest, 1976, Mezőgazdasági Kiadó

    Dr. G. Tóth Magdolna: Gyümölcsészet. Nyíregyháza, 1997, PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány

    http://www.maroni.hu

     

     

     

     

__________________

__________________

Megjelent a 2017. októberi száma!

 



Partnereink

Kifőztük magazinok

Ki van online

Oldalainkat 737 vendég és 0 tag böngészi

Bejelentkezés

Regisztráció

*
*
*
*
*
*

A (*) jelölt adatokat kötelező megadni!