Csirkés brokkoligolyó

Sonkás-karfiolos-tojáskrémes csirkemell

Csirkés brokkoligolyó

Hozzávalók 2 személyre
30 dkg csirkemell
1 evőkanál sültcsirke-fűszerkeverék
30 dkg brokkoli
1 tojás
5 dkg zabpehelyliszt
1 kisebb vöröshagyma
5 dkg reszelt sajt
2 teáskanál aprított petrezselyemzöld
só
frissen őrölt bors
kevés olívaolaj

A brokkolit késes aprítóval morzsásra daraboljuk. Meg- hintjük sóval, állni hagyjuk. Közben a csirkemellet falatnyi kockákra vágjuk, és megszórjuk a fűszerkeverékkel. Félretesszük. A brokkolit kinyomkodjuk, hozzáadjuk a tojást, az apróra vágott vöröshagymát, a lisztet, a sajtot és a petrezselymet. Sózzuk, borsozzuk, és alaposan összegyúrjuk. Ismét félretesszük 15 percre, hogy a zabpehelyliszt kicsit megszívja magát. Ha nagyon lágy marad, kevés lisztet dolgozunk még hozzá. 1 evőkanálnyi „brokkolitésztát” teszünk a tenyerünkbe, ellapítjuk. Ráhelyezünk 1 kocka húst, beborítjuk a tésztával és golyóvá formázzuk. Így járunk el a többi masszával és hússal is. A golyókat sütőpapírral bélelt tepsire sora- koztatjuk, a tetejüket ecsettel vékonyan megkenjük olívaolajjal, és 180 fokos, hőlégkeveréses sütőben 20–25 perc alatt aranybarnára sütjük.

www.szotyimuvek.blog.hu

A fűszerekről egyéb infóért katt ide: http://www.fuszeresz.hu

 

Bookmark(3)

No account yet? Register

Nem kommentelhető bejegyzés.