Lúdláb torta glutén- és cukormentesen

Lúdláb torta glutén- és cukormentesen

Lúdláb torta glutén- és cukormentesen

Hozzávalók 26-28 cm átmérőjű tortaformához
a piskótához:
3 tojás
1,8 dkg 1:4 négyszeres erősségű édesítőszer
3,5 dkg barnarizs-liszt
1,5 dkg cukrozatlan kakaópor
3 evőkanál víz
3 evőkanál olaj
a krémhez:
2,5 dl tejszín
5,5 dkg 1:4 négyszeres erősségű édesítőszer
12,5 dkg cukrozatlan kakaópor
35 dkg puha vaj
1/2 üveg rumos meggy kimagozva, a levével együtt
a mázhoz:
6 dkg cukormentes étcsokoládé
30 ml olaj
a díszítéshez:
16 szem rumos meggy

A sütőt előmelegítjük 180 fokra, alsó-felső üzemmódban, a tortaformába sütőpapírkorongot vágunk.
A tojásfehérjét habbá verjük, hozzáadjuk az édesítőt és a tojássárgáját, beleöntjük az olajat és a vizet, majd kézi habverővel óvatosan hozzáforgatjuk a kakaóval elvegyített barnarizs-lisztet. A masszát a tortaformába töltjük, és 12 perc alatt megsütjük. Pár percig pihentetjük, majd körbevágjuk, lekapcsoljuk róla a karimát, a piskótát a sütőpapírral együtt rácsra húzzuk, és hagyjuk kihűlni.
A krémhez a tejszínt az édesítővel forrástól számítva kb. 5 percen át főzzük, folytonos keveréssel. Ezután levesszük a tűzről, belekeverjük a kakaót, és hagyjuk kihűlni. Kihabosítjuk a vajat, hozzáadjuk a csokoládés krémet, és robotgéppel alaposan elkeverjük. A díszítéshez hűvös helyre – de nem hűtőbe – félreteszünk 16 teáskanálnyit.
A tortalap aljáról lehúzzuk a sütőpapírt, és a tésztát tálaló tálra tesszük.
Állítható tortakarikát állítunk köré, és meglocsoljuk a rumos meggy levéből néhány evőkanálnyival. Kimagozott meggyel sűrűn kirakjuk, rákenjük a krémet, szép simára igazítva a tetejét. A tortát lefedve hűtőbe tesszük 6-8 órára.
Másnap a mázhoz gőz fölött megolvasztjuk a csokoládét az olajjal, vékonyan a torta tetejére kenjük, majd visszatesszük a hűtőbe 15-20 percre, amíg kissé megszilárdul a bevonat.
Éles késsel elválasztjuk a tortát a karimától, óvatosan levesszük róla. Meleg vízbe mártott és szárazra törölt késsel 16 szeletre vágjuk a tortát. A félretett krémet csillagcsöves habzsákba szedjük, és minden szeletre 1-1 krémrózsát nyomunk, amikre 1-1 egész szem rumos meggy kerül.

Tipp: Rumos meggyet házilag a következőképpen készíthetünk: a friss meggyet szorosan belerakjuk az alaposan kimosott üvegbe, félig öntjük kevés négyszeres erősségű édesítővel kevert rummal, rácsavarjuk a kupakot, és hűtőbe tesszük. A meggy levet ereszt, és minél tovább hagyjuk állni, annál finomabb lesz. Ha friss meggy nem áll rendelkezésre, akkor cukormentes meggybefőtt levéhez keverjünk ízlés szerint rumot a torta készítése előtt legalább 1 héttel, és hagyjuk hűtőben összeérni.

http://www.mohakonyha.hu

Könyvjelzőkhöz(9)

No account yet? Register

Nem kommentelhető bejegyzés.