Mandulás-epres keksz

Mandulás-epres keksz

Mandulás-epres keksz

Hozzávalók

10 dkg mandulaliszt
1,5 dkg lenmagliszt
14 dkg zabpehelyliszt
9 dkg eritrit
16 dkg szoba-hőmérsékletű vaj vagy kókuszzsír
1 nagy szoba-hőmérsékletű tojás
1 marék aszalt eper vagy mazsola
1 kávéskanál vaníliapor
1 csipet só
1 kávéskanál szódabikarbóna
20 dkg házi, cukormentes marcipánmassza
3 evőkanál cukormentes eperlekvár
piros ételfesték vagy céklapor
a nyújtáshoz:
valamelyik liszt a felsoroltakból
(kukorica)keményítő vagy porxilit

A vajat kikeverjük az eritrittel, hozzáadjuk a tojást és a vaníliát. A liszteket elvegyítjük a szódabikarbónával, az apróra vágott aszalt eperrel és a sóval. A lisztkeveréket a kikevert vajra öntjük, jól összegyúrjuk, majd a masszát 1-2 órára hűtőbe tesszük. A tésztát ezután kicsit átgyúrjuk, gazdagon lisztezett felületen kinyújtjuk, tetszőleges formákat szaggatunk belőle, és tepsire sorakoztatjuk. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 13 perc alatt készre sütjük.
A kihűlt kekszeket megkenjük eperlekvárral. A marcipánt keményítővel szórt felületen vékonyra nyújtjuk, és azzal a formával, amit a kekszhez használtunk, kiszaggatjuk. Rásimítjuk a lekváros kekszre. A sablont a marcipánra tesszük, ecsettel felvisszük az ételfestéket vagy a pici alkoholban feloldott céklaport, majd egy határozott mozdulattal levesszük róla a sablont. Végül a kekszek szélét megpöttyözzük az ecsettel.

Tipp: ha a sablont picit rányomjuk a marcipánra, akkor dombornyomott felületet kapunk. A keksz stílusos vendégváró, illetve ízletes locsolóajándék lehet. Ha porxiliten nyújtjuk a marcipánt, akkor a keksz paleo lesz.
A cukormentes marcipán receptje az újság 2013/12. számában található. Cukormentes eperlekvár hiányában 10 dkg fagyasztott epret összeturmixolunk, 10 dkg eritrittel és 1 csapott evőkanál keményítővel felfőzzük, ezután kihűtjük.

www.tortatermeszetesen.hu

a sablon megvásárolható: www.mamintiart.hu

Könyvjelzőkhöz(1)

No account yet? Register

Nem kommentelhető bejegyzés.